Büszkék vagyunk rá, hogy a december 9-én megrendezésre került Magyar Sportorvos Társaság Dalmady Emlékülésén
kollégáink is elismerésben részesültek:
Dr. Unger Péter Dalmady Zoltán Emlékérmet,
Takács Judit Csinády Jenő Emléklapot,
Dr. Besznyák Márta Magyar Sportorvos Társaság Emléklapot és
Dr. Gémes Csaba Magyar Sportorvos Társaság Emléklapot kapott.
Szívből gratulálunk a díjazottaknak!
Az OSEI által működtetett Call Center (OSEI Call Center)
Az olimpiai és paralimpiai felkészüléssel, az élsportolók kiemelt ellátásával kapcsolatos sportegészségügyi feladatok megvalósításáról a 1381/2011. (XI. 10.) Korm. határozat rendelkezik.
A Magyar Olimpiai Bizottság által meghatározott kiemelt élsportolói keret számára ingyenesen hívható telefonszám: 06-80-566-366.
Az OSEI létrehozta és működteti a Call Centert, mely szakképzett egészségügyi személyzettel minden nap 0-24 órában áll a kiemelt sportolók rendelkezésére, hogy bármilyen felmerülő egészségügyi probléma esetén soron kívüli ellátásukat koordinálja a részt vevő 11 egészségügyi intézményben.
A finanszírozási lehetőségek az ellátásra jogosultak körének jelentős bővítésére adtak lehetőséget, így a kezdeti 350 fős olimpiai és paralimpiai keret mára már 2000 főre emelkedett.
A sportolói vélemények alapján egyértelműen sikeresként könyvelhető el a Call Center működtetése.
A Magyar Olimpiai Bizottság és sportszövetségek részéről szintén pozitív visszajelzések érkeztek, elégedettségüket fejezték ki a hazánkat világversenyeken képviselő élsportolóink kiemelt ellátásával kapcsolatosan.
A Teljesítménydiagnosztikai Osztály által végzett teljesítménydiagnosztikai vizsgálatok fajtái csoportosítási szempontok alapján:
A vizsgálat módja szerint:
Funkcionális élettan, ill. szervrendszerek szerint:
Edzésmódszertani szempontok szerint:
Alapcélok szerint:
Koncepcionális alapelveink:
A teljesítménydiagnosztika fő feladata a funkcionális szervrendszerek működési színvonalának megállapítása és az optimális terhelés intenzitás mutatók meghatározása.
Malomsoki sportbeli edzettség jellemzésére kidolgozott komplex eljárásának (antropometria, keringés rendszer, légző rendszer, ideg rendszer, anyagcsere) kiszélesítése a vegetatív idegrendszer, a mozgás és támasztó rendszer, valamint a gerinc továbbá a biomechanika és a sportpszichológia funkcionális élettani paramétereire.
Sportági alkalmassági vizsgálatokra épülő időszakos edzettségi állapotfelmérések.
A terhelhetőséget meghatározó alapvető egészségügyi protokollokra épülő, sportág specifikus laboratóriumi és pálya vizsgálatok az edzésterhelés mutatók pontos meghatározására.
Szezononkénti egy vizsgálat teljesítménykontrollra nem alkalmas, ezért időszakos teljes körű vizsgálat mellett rendszeres monitorozó mérések szükségesek különös tekintettel a teljesítménylimitáló élettani képletekre. „Folyamat elv - teljesítmény menedzsment”.
A szervrendszerek funkcionális mutatóinak mérése „szenzorháló elv” alapján.
Maximális intenzitászónák feltétlen meghatározásának mellőzése mellett az aktív regenerációs intenzitásmutatók beállítása. A magas intenzitású folyamatos sorozat terhelések helyett, a magas intenzitású blokkok közötti teljes értékű regeneráció hangsúlyozása.
Az edzés mennyiségi és minőségi mutatóinak meghatározása és kontrollja a minőségi vektor hangsúlyozásával.
Adaptációs modell új szemléletű értelmezése. Versenyterhelés mint stressz tényező. „Egyensúly elv”.
Az érintett szakemberek által jól kezelhető, hatékony kommunikációs rendszer és adatbázis.
Az elméleti kutatásokra épülő és azokkal összefüggő alkalmazott kutatások hangsúlyozása, amelynek középpontjában a versenyző teljesítménye és egészsége áll.
Gyakorlat központú oktatás a kornak megfelelő technikai színvonalon.
A hatékony és nemzetközi színvonalú alkalmazáshoz elengedhetetlen a szemléletmód váltás és a jogszabályi háttér harmonizálása.
Költséghatékony működésű modell létrehozása és a lehető legmagasabb technikai színvonalon történő folyamatos üzemeltetése.
Komplex operatív jellegű teljesítménydiagnosztikai vizsgálati elemek (terhelés-élettan, biomechanika, sportpszichológia, 2012re fejlesztés alatt: online web managment és dietetika):
A teljesítménydiagnosztika fő feladata a leghatékonyabb legális teljesítményfokozás:
A Teljesítménydiagnosztikai Osztály jelenleg 42 sportágban segíti a világversenyen érmes sportolók teljesítményét.
A Teljesítménydiagnosztikai Laboratórium tevékenysége bővebben...
A témakörök között az éghajlat, a várható időjárás, orvosmeteorológiai tanácsok, az UV-sugárzás, a páratartalom, az infektológiai problémák (fertőzések megelőzése), a védőoltások fontossága, a prevenció, a pszichés akadályok, edzéselméleti ajánlások szerepelnek. A hallgatóság a tesztversenyeken szerzett tapasztalatokból is meríthet, és arra is választ kaphat, hogyan alakul a teljesítmény a változó körülmények hatására. A konferenciát interaktív kerekasztal-beszélgetés zárta.
A rendezvényen a jövő évi olimpiai és paralimpiai játékokra készülő sportolók, edzők, sportszakemberek, a válogatott keretek egészségügyi stábjainak tagjai vettek részt.
A konferencia fővédnöke dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár és Borkai Zsolt, a MOB elnöke volt.
A vendéglátók nevében a Sportkórház főigazgató-főorvosa, dr. Soós Ágnes elmondta, ez az első állomása a riói felkészítő konferencia-sorozatnak. Külön tolmácsolta Szabó Tünde és Borkai Zsolt, valamint Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyi államtitkár üdvözletét, köszöntötte a jelenlévő MOB-sportigazgató Fábián Lászlót és helyettesét, dr. Bartha Csabát, valamint az EMMI főosztályvezetőjét, Molnár Pétert. Aláhúzta: a Sportkórház a MOB-bal "kézen fogva, együtt viszi a terheket".
A főigazgató kiemelte, az olimpiáig hátralévő 260 napban a nap 24 órájában, majd az olimpián is minden napszakban rendelkezésre állnak a sportolóknak, a magyar csapat tagjainak; a Sportkórház 350 dolgozója a minél eredményesebb felkészülést, szereplést tartja szem előtt. Felhívta a figyelmet a szűrővizsgálatok fontosságára és a teljesítmény-diagnosztikai vizsgálatok lehetőségére.
"Mintegy évtizede jártam Rióban, gyönyörű város, csodálatos élményekben volt részem. A londoni olimpián a magyar versenyzők elkényeztettek bennünket az eredményeikkel. Ha azon a csodálatos helyen, Rióban is hozzák az érmeket sportolóink, akkor az egy isteni ajándék lesz" - fogalmazott a kórház vezetője.
Soós Ágnes arra is kitért, hogy a néhány nappal ezelőtti párizsi terrortámadásból is okulva a biztonságot is napirendre kell tűzni az egyik következő konferencián.
Előadás hangzott el dr. Kovács Pétertől (OSEI) arról, hogy a változó körülmények hogyan befolyásolják a sportolók teljesítményét, illetve dr. Radák Zsolttól (Testnevelési Egyetem) arról, hogy milyen edzésmódszerek állnak rendelkezésre a környezeti tényezők hatásának csökkentésére.
Dr. Budavári Ágota főorvos a pszichés nehézségekről beszélt, többek között kiemelte: kezelni kell a kavalkádhangulatot, ugyanakkor figyelni kell arra, hogy a versenyzők ne aludják túl magukat, ne unatkozzanak az olimpiai faluban, próbálják magukat lefoglalni, adott esetben látogassanak el más sportágak versenyeire. Kitért az edzők és a sportolók viszonyára is, konkrét tanácsokkal szolgálva a szakvezetőknek.
Dr. Toman József, a kajak-kenu válogatott keretorvosa a szeptemberi előolimpián megszerzett tapasztalatokat osztotta meg a jelenlévőkkel. Az akklimatizációt illetően elmondta, hogy az érkezés utáni harmadik napon volt a mélypont, a 4-5. napra viszont már rendbe jöttek a versenyzők. Megemlítette, hogy vigyázni kell a nem olimpiai központban felszolgált marhahússal, mert az klenbuterollal lehet fertőzött, illetve még a palackos ásványvízzel is, mert azt, amelyet hazahoztak és itthon bevizsgáltak, nem találták biztonságosan fogyaszthatónak. A 32 fős küldöttségből öt esetben történt hányásos-hasmenéses megbetegedés, és az egy-két napos lefolyású volt.
dr. Radics Kornélia, az Országos Meteorológiai Szolgálat elnöke a várható időjárással kapcsolatban tartott előadást, amelyből kiderült, hogy a riói átlaghőmérséklet és csapadékmennyiség augusztusban - az ottani télen - nagyjából hasonló, mint ugyanabban az időszakban Magyarországon, ugyanakkor kevesebbet süt a nap, a páratartalom viszont magasabb. Összegzésként azt mondta, a nappali időszakban nem lesz extrém megterhelés, az éjszakai melegek viszont gondot okozhatnak.
Dr. Oszvald Ákos, a Szent László Kórház infektológusa leginkább arra hívta fel a figyelmet, hogy a szúnyogok ellen mindenképpen szükséges a védekezés, a legnagyobb esélye pedig annak van, hogy hasmenéses tünetei lesznek a kiutazónak, amit elsősorban folyadékpótlással lehet kezelni.
Ő is és dr. Siska Ilona, a Nemzetközi Oltóközpont munkatársa is hangsúlyozta bizonyos oltások fontosságát. Mint mondták, a hepatitis A, B, valamint tetanusz beadatása lenne a legfontosabb.
Medveczky Iván, a Külgazdasági- és Külügyminisztérium Latin-Amerika főosztályának vezetője a helyi társadalmi viszonyokat ismertetve többek között arról beszélt, hogy a gazdasági fellendülés megtorpant Brazíliában, a szociális programok elvesztették gazdasági hátterüket, ami társadalmi elégedetlenséget szült. Emiatt voltak tüntetések a tavalyi labdarúgó-világbajnokság idején, s hasonlókra lehet számítani jövőre is. Többek között megemlítette, hogy 80-100 ezer magyar leszármazott él Brazíliában, ezek nagy része ugyan Sao Paulóban, de laknak Rióban is, így a kiutazó szurkolók mellett helyiek is drukkolnak majd a magyar versenyzőknek. Felhívta a figyelmet, hogy a közbiztonság nem olyan, mint Európában, s Rio de Janeiro még latin-amerikai viszonylatban is nagyon veszélyes város, így példákat említve józan elővigyázatosságot javasolt azoknak, akik a hivatalos helyszíneken kívül is mozognak.
(forrás: www.mob.hu; MOB/VF-MTI, fotó: MOB/Szalmás Péter)