ORSZÁGOS SPORTEGÉSZSÉGÜGYI INTÉZET

SPORTKÓRHÁZ – OTT ÁLLUNK A SIKEREK MÖGÖTT!

Telefonszámunk: +36 1 488 61 00
Ügyfélszolgálati email cím: info@osei.hu
Cím: 1113 Budapest, Karolina út 27.
Bejárat: Diószegi út 64.

A tiszta és kulturált kórházi mosdókért indítottak kampányt ismert arcok és ismert hangok. Fodor János ötletgazda hívó szavának és számos önkéntes gyártónak, támogatónak és adományozónak köszönhetően festenek, csempéznek takarítanak, újraépítik a mosdót ismert újságírók, színészek, sportolók, akik azt mondják, Magyarországon olyan gyalázatos állapotban vannak a kórházi mellékhelyiségek, hogy ez ellen tenni kell.

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere állami kitüntetéseket adott át.

Azok az igaz tettek, amelyek jutalma önmagában van. Amikor nem az elismerés motiválja az embert. Kitüntetést adni akkor jó és hiteles, ha mögötte közösség, és közösségi akarat áll. Egy kitüntetés ugyanis maga a társadalom értékrendjének formálása. Nagy felelősség azok számára, akik adják, és nagy felelősség azok számára, akik kapják, hiszen példaképeket teremt – mondta beszédében Balog Zoltán a budapesti Művészetek Palotájában március 15-én rendezett ünnepségen.

Hatalmas veszteség érte a magyar orvostársadalmat. Életének 73. évében meghalt Szalka András dr., a Szent László Kórház nyugalmazott orvos igazgatója, osztályvezető főorvosa, a hazai infektológia kimagasló szaktekintélye.
Részletek Dr. Petrovicz Edina (Szent László Kórház) és Dr. Rókusz László (Magyar Infektológiai és Klinikai Mikrobiológiai Társaság) emlékezéséből:

„Több évtizeden keresztül fejtette ki áldozatos munkáját a fertőző betegségek elleni küzdelemben és a fertőző betegségek országos szintű ellátásában, gyógyításában. Orvosegyetemi tanulmányainak elvégzését követően 1966. október 1-től – megszakítás nélkül – a budapesti Szent László Kórházban dolgozott (belgyógyászat, infektológia szakvizsgát, háziorvosi licencvizsgát tett); innét ment nyugdíjba 2005. január 01-én. 1990–től a kórház egyik meghatározó vezetőjének számított. 1990–1994 között a kórház tudományos és oktatási igazgatóhelyettese, majd 1995. szeptember 1-től 9 éven át a Szent László Kórház orvosigazgatója volt nyugdíjba vonulásáig.

Kitüntetések, és szakmai díjak március 15-e, a nemzeti ünnep alkalmából.


Magyarország köztársasági elnöke - a miniszterelnök előterjesztésére - nemzeti ünnepünk, március 15., az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc kezdetének, a modern parlamentáris Magyarország megszületésének napja alkalmából

 

A sportorvoslás etikai dilemmái – sportsebészeti szemszögből

 

A Magyar Sportorvos Társaság és az Országos Sportegészségügyi Intézet

tudományos ülése

 

2013. november 7. (csütörtök) 13,00 óra

 

Országos Sportegészségügyi Intézet, Tornacsarnok

(1123 Budapest, Alkotás u. 48.)

 

Program

 

 

I.Alkalmasság, sportterhelés hatásai

 

Üléselnökök: Prof. Dr. Hangody László, Dr. Halasi Tamás PhD

 

1.Bevezető előadás: A sportorvoslás etikai dilemmái

(Dr. Jákó Péter)

2.Alkalmassági- és szűrővizsgálatok eredményei fiatal élsportolóknál

(Dr. Tállay András PhD)

3.Az élsport hatásai a térd- és vállízületre

(Dr. Pavlik Attila PhD)

4.Porcfelszín-károsodások kezelése és prognózisa

(Prof. Dr. Hangody László)

5.Az egészséget és sportképességet veszélyeztető gerincelváltozások

(Dr. Hoffer Zoltán PhD)

6.Az élsport hatásai a kéz-csuklótájon

(Dr. Kovács Rita)

Szünet

 

II. Hibás, megalapozatlan vagy jogi szempontból tiltott módszerek,

kompetencia, azonos elbírálás, titoktartás, tájékoztatás

 

Üléselnökök: Dr. Jákó Péter, Dr. Pavlik Attila PhD

 

1.Lokális szteroid kezelés

(Dr. Halasi Tamás PhD)

2.A doppingszerek immunszupresszív hatása, következmények

(Dr. Tóth Szabolcs)

3.Nem konvencionális gyógymódok alkalmazása

(Dr. Halasi Tamás PhD)

4.Érdekütközések a sportsérülések kapcsán

(Dr. Hidas Péter PhD)

5.A kompetencia betartása és betartatása

(Dr. Toman József)

6.Kezelések hozzáférhetősége a gyógytornász szemszögéből

(Bártfai Judit)

7.Vizsgálatok hozzáférhetősége

(Dr. Dobos József)

Újraélesztés
Újraélesztés tanfolyam
Koronavírus
Hivatalos koronavírus tájékoztatók
Megjelenések
Megjelenések
Mozogj otthon!
Mozogj otthon!
A sikerek mögött
A sikerek mögött
Sportdoki info
Sportdoki info